30y
Igen elérkezett. Változott valami? Persze 3-assal kezdődik. Persze idevéshetném a bánatomat, hogy egyedül, sőt magányos vagyok, és csóró, de asszem emiatt olyan ferde a net. Mert a rinya meg a pornó egy irányba húzza. Vicces, hogy semmi törés, vagy komoly, direkt változás. Ami volt, az előtte volt. Elkezdtem a jogsit, komolyabban veszem az angoltanulást, hogy végre behúzzam azt a szájbalökött papírt. Meg nyomkodom a gonbokat némi szakmai fejlődés irányába. Persze ez még nem minden, mert visszamegyek az orvosokhoz a szétcseszett derekammal, meg a többi. Ha kitart a lendület, majd arról is írok még, hogy miért a kurvaannyát az egészségügy bürokráciájának külön-külön és együttvéve. De egy biztos. Nagyon-nagyon. Meg a lendületről is. Akit érdekel szurkoljon a lendületnek.
Leave a comment