Már itt vagyunk a helyszínen gyűlnek a népek.
breakpoint.untergrund.net - ez a weboldal
bptv.untergrund.net - ez pedig a majdnemélő tv közvetítés
Ettünk, ittunk, jól vagyunk
Vettem dohányt,zöld Rasmussent, és a nagy kedvenc Danish Truffles-t. Finom lesz
Kint vagyunk a fricceknél, jól vagyunk, út közben volt hóvihar. Már a partyn vagyunk.
Nem, nem a csőcselék ostorozása, vagy a “spirituális vezér” beszédének feldarabolása következik. Sőt azt a mélységes felháborodást sem írom ki magamból, hogy néhány primitív idióta kifütyülte a zászlófelvonást. Azt már a konzervatóriumon bekommenteltem. Álljon itt az én ünnepem. Ami teljesen offtopic.
Reggel korán keltem, mert a biológiaiórám elromlott, és elfelejtette, hogy szombat van. Megbeszéltük Edgär barátommal, hogy vásárolunk és tápolunk valahol. Persze időben eszembejutott az ünnep, így nem mentünk sehová nagy reményekkel. Aztán Pohi is mondta, hogy ebben a szép időben vétek otthon ülni. Persze lett volna dolgom. Így Edgärral elindultunk, megkajáltunk, de közben kedvet kapott ő is egy kis geocache-hez. Felmentünk Pohihoz kinéztük a pontokat, elindultunk.
Az első láda, egy hatos multiláda volt. Ennek keresése során kiderült, hogy a Russa valami miatt nem szereti a kütyümet és a betáplált koordinátától 20 méterre gyakorlatilag megszüntetett bármilyen jelzést. Majd fórumokat kell bújnom. Ez egész kalandos volt, majdhogynem nyomozós, sok lépcsővel. Elmeséltem a srácoknak, hogy mik is azok képek, ami a lépcső soron felfelé haladva álltak. Egy kicsike templom volt az egyik virtuális pont, onnan pedig a lépcsőn felfelé, (mintha a Kálváriadombot másznánk meg) a stációk. Érdekes érzés volt. Néha elkap valamilyen érzés a kereszténységgel kapcsolatban. Holott tudom, vizet prédikál, meg ilyenek, de akkor is. Elvégre Einstein is hitt (klonk, kiakadt a nagyképűség mutató). Ezután egy kis kitérő, egy cukrászdába, meghozzám, mert anyagcsere igényeink voltak. Végre én találtam meg a ládát és nem Edgär.
Második ládánk egy dupla volt. Olimpiai park. Ismét egy jobb sorsra érdemes hely. Kalandos megközelítés egy az átlag utcainál kicsivel sportosabb autóval (Edgär “Hálátlan Ribanca”), tankcsapdákkal tarkított földúton. Út szélén kurvanéni. Érdekes volt a park, sövényből ki van téve az 5karika. Gmapson látszik is. Jópofa kutyával találkoztunk, illetve volt ott egy géppuskafészek is:)
A harmadik ládánk pedig a túloldalon volt, Budaörsön. Az is nagyon szép hely volt, remek kilátással. Igaz mire a hegyre felcaplattam majd meghaltam, de nagyon megérte. Csak nem a hiperpenge túracipőmben mentem, ezért kissé féltem lefelé. Hagytam magam rávenni, hogy a legrövidebb úton menjünk le. Kicsit féltem. Ekkor már kezdett sötétedni. Hazafelé még vacsoráztunk egyet. Remek nap volt, kösz srácok
Semmi lovas meg ilyen dolgokra ne gondoljatok. Csak mostmár nem tespedve, tápolva nézek sorozatot. (De mennyit?) Sokkal jobbat találtam ki. Van nekem egy szobabicajom. Nos a sorozatokat arról nézem. Mindenki jól jár, főleg én.
Viszont engem is elkapott a bicajozhatnék. Kell szereznem egy bicajt. Persze azért a szélsőségektől elzárkózom (criticalmassos-húdejókvagyunk-buziskodás), de azért szivesene tekeregnék. Persze nem a belvárosban. Na ennyi, semmi komoly
Tegnap volt, és én igazi ünnepnek tekintem. Talán, mert nagy tisztelője vagyok a női nemnek. De persze ismét csodálkozásba hullottam, valahogy már ez sem olyan mint régen volt. Persze nem a cocializmust sírom vissza a szar központosított ünnepekkel. Csak valahogy kikopott ez is, mint a karácsony. Semmilyen.
A történet még a görögöktől indul, ahol a nők a nemi élet megtagadásával küzdöttek. Ugyanazért, mint most. Nem nem az állva pisilésért, kedves feministák. Ezen a napon a nők küzdelmét, a küzdelemben résztvevő nőket ünnepeljük. Na és persze minden nőt, hisz nélkülük nem élet az élet. Nem lesz áttekintés, hogy mikortól és honnan ünnepeljük. Sokat elértek, persze még mindig van egy kis hátrányuk, de lássuk be sosem leszünk egyenlőek. Hogy miért? Egyszerű biológia, törzsfejlődés, vagy isten teremtése. Mert teljesen mások vagyunk. Nem írom le, akinek nem egyértelmű, az szóljon kifejtem.
Sajnos nincs akivel konkrétan megünnepelhetném, ezért aztán szétszórom azt az érzést. Pénteken a kollégáimat fűztem, hogy ugyan vegyünk már virágot a velünk dolgozó nőknek. De nem. Ezen én csodálkozom. Viszont cserébe vettem 5 szál tulipánt és egyedül elintéztem. És jó volt nekem :)
Van egy furcsa visszás érzés bennem, ebben a nagy egyenlősködésben. Nagy hanggal hirdetik a nők, hogy egyenlők vagyunk. Mégis a leghangosabbak elvárják, az alapvető udvariassági formulákat. Ezt most hogy? Hát nem vagyunk egyenlőek? Szerencsére a kacagtató feminizmussal nem találkozom. Pedig vicces lenne, vitatkoznék :)
