Archive for December, 2007

December 18th, 2007

interjú velem + café creme mégegyszer

Posted in minden by crix

Igen tudom nem a kvs témába tettem, mert ez nem ért. Hiszen a kislányok kamerával meg síppal. dobbal nádihegedűvel jöttek. De nem vágok mindjárt a lehető legkellősebb közepébe a postnak, mert akkor lemaradtok az elejéről. Ismeretlen csaj ír a wiwen, hogy ők buktacukrozó(kommunikáció) szakra a járnak itt-ott, és készítenének velem egy interjút ha hagyom. Miért ne. Meg is beszéltük szépen mindent, helyet, időpontot. Kitaláltam, hogy ezzel a lendülettel térek vissza a Creme-be(lásd még a másik bejegyzést). Aztán szépen el is felejtettem. Szombat, csörög a telefon. Helló akkor jöttünk volna és találkozzunk. ŐŐŐ, 20 perc és ott vagyok. Persze elkéstek. Jött a 3 lány. Kvzó előtt bohóckodás több felvonásban. Jön a gonosz(én). Jön a gonosz de csak a lába látszik. Jön a gonosz de csak hátulról látjuk, és bemegy. Leültem, kamerát beállítják, csinos, csepp szőkeség lesz a riporter. A találkozás elejétől ezért szurkoltam. Kérdezgettek, felvették, nagyon izgalmas volt. Nem. Fölvették ahogy rendelek és megiszom. Közben az ottlevő (feltételezem) tulaj “viccelődött” abban a kellemes kopasz-terepjárós-aranvyezérműlánc-a-nyakban stílusban. Kiszolgálásról így nem tudtam képet alkotni, de “tulaj” szerencsére mindent elrontott. És eltűntek a díszletcsokik. A hely maga egyébként még mindig nagyon hangulatos. Amiért pedig mindenkéép jár a pirospont az a Lamborghinis csésze. Aztán lányok fizettek, és én többször elsétáltam. Sajnos a kész anyagot nem adták ide azóta sem. De nem is baj.

December 16th, 2007

a munkanélküliség hátránya: nincs meccsnézés

A hozzám közelállók tudják, hogy egy ideje ezzel küzdök. Van jó oldala is, de ez eltörpül amellett, hogy szar az egész. Ezért is csökkent a blogírási kedvem, mert nem akarom a rinyálásomat ráönteni a világra :) Tehát a továbbiakban sem lesz itt vége-hossza nincs rinyálás.

De amiért ezt most írom. Nyilván többen is észrevettétek, hogy elmaradtak az amerikai focis postok. Ngo a nem mintha olyan sok lett volna belőlük.Szóval kábeltv hiányábn elmaradnak az eddig sem meglevő elemzések. Hiányzik. Go Steelers

December 13th, 2007

kütyü reloaded

DrágaszááágVan új. Már rég, csak még nem sikerült írnom róla. Megint megromlott volt az  Asus. Így aztán teleszaladt vele a hócipő. Pedig mennyire szerettem. Komolyan tökre  oda voltam érte. De egy hűtlen ribanc volt. Ezért kénytelen kelletlen a váltás mellett döntöttem. Keresgéltem is a méltó, sőt jobb utódot. Volt két komoly versenyző, de végülis az oldalt látható futott be. Tudom tök pici kép, de akit érdekel annak megmutatom élőben is. Sokat tud, egész jó gyors meg minden. Csak mivel közben munkanélküli lettem, nincs benne memóriakártya. Pedig igény lenne rá. De mostmár aztán lehet menni geocache-elni orrvérzésig, ugyanis van benne GPS. Bár egyelőre csak egy nyilacska van. Viszont a fix megtalálásakor oroszul dünnyög, ami vicces. Van saját, a márkához kapcsolódó rajongói fórum. Sok érdekes infót szedtem össze. Hiába na a net csodákra képes.
Találtam vicces játékot, amivel fejleszthetem az agyam is. Ráfér. Sokat játszadozom vele. Valamint a régit eladva 10k-val kellett megtoldani. Persze ez fordítva zajlott, kütyübuzulás :) Hogy milyen kevés érdemi dolgot írtam :D

December 11th, 2007

miért kellett nekünk egy állami kereskedelmi rádió

Posted in minden, vihar a biliben by crix

Tudom lerágott csont, de meg kell osztanom a véleményemet. Lesz benne egy kis politizálás is. Pár hete felhívta figyelmem egyik barátom, hogy ugyan hallgassak Petőfit mert jó. Addig a kávét hallgattam, de az pont fordítva működött. Amikor műsort, akármit akartam akkor zene szólt. Ha zenét akartam mindig műsor volt. Pedig igazán célközönség vagyok.

Ki is próbáltam a Petőfit, és szinte azonnal rákaptam az ízére. Persze, hisz ideális arra amire kell, háttérrádiózásra. Igazi műsor nem is nagyon van rajta, kivéve a kulturális és az e-műsort a nettel és környékével foglalkozót. Igen kicsit kiveszett belőle az igazi rádiózás, a komoly műsorok hiányában. Persze itt én vagyok a csodabogár, mert még a főiskolán foglalkoztam amatőr szinten rádiózással.
Nos a váltás hihetetlen módon megsokszorozta a hallgatóságot. Főleg persze a fiatalok körében arat. Vanaki panaszkodik, a kabarécsütörtök, meg a magyarnőta hiánya miatt, de mondja meg nekem valaki, hogy a mai világban lehet-e olyat amit mindenki hallgat? Mostmár van adás hétfőn a tvben is. Igen ma a specifikus műsorkészítés az egyedül üdvözítő, ami veszteségekkel jár. A hallgatottsági adatokból viszont egyértelműen kiderül a váltás tökéletesen célt ért.

Persze van ennek árnyoldala is. A nagyszerű Hock Zoltán pártja képviseletében igyekszik is az ORTT elé vetni. Ami lássuk be igen kellemetlen lenne. Főleg, ha támogatásra lel - és miért ne lelne - a kereskedelmi rádiók között. Persze hiszen miért is ne lobbizna az új műsorstruktúra ellen. Hisz a váltás óta folyamatosan szívja el a közönséget az összes szennyet ömlesztő üzlet és nem rádió elől. Csak azt nem veszik figyelembe, hogy könnyűzene a kultúra része. Márpedig a zenei anyag bizony igényes, és nagyjából mentes a kultúrszeméttől. Azon kívül rengeteg magyar zenét adnak, ahol a méltatlanul sokszorosan hamvábaholt Amorf Ördögök új rajongókat szerez. Vagy az új zenekarok (30Y) szereznek rajongókat. Ez kultúra. Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy Hock úr nem azért esett-e neki, a Petőfinek, hogy hír legyen. Főleg, hogy hír legyen a leginkább megcélzott réteg körében. Nagyon gyanús. Írtem neki, ha válaszol közlöm itt.
Ott van még a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága, persze bele kellett kötni a logókba. Persze lehet hibát találni, hiszen csináltak valamit Nekem sem tetszik, hogy nem magyarok tervezték. De erről a társaságról soha nem hallottam, holott van néhány grafikus ismerősöm. Gondolom kellett nekik a hír hogy felkerüljenek az indexre. Van is komoly 36 tag. (Lett bennem némi gúny. Ezek még az MDFnél iskevesebben vannak. Tervezőgrafikus szövetség és a weblap olyan struktúramentes, hogy még, nem megy ff alatt rendesen, meg a fontkezelés is aggályos. Nécsak lyukas a suszter cipője.)

Nos mindenkinek ajánlom figyelmébe a rádió oldalát, és csatlakozzatok itt. Lezárásként pedig elálmosodtam :)

December 6th, 2007

hiánypótlás… helyett ajánló

Posted in minden by crix

Ha nem lennék lusta idetennék pár linket mindenféle helyekről, hogy ki mit és hogyan írt (előző post kapcsán). De lusta vagyok. Olvasgattam utána pár dolgot. Az indexen írtak még egy nagyon szép szót rá: Államkert. (Ha esetleg valaki nem értené - vagyis gyk - ez gyönyörűen rímel az állatkert szóra. Igen tudom, hogy mindenkinek leesett elsőre, de biza én magamból indulok ki.) Amikor megláttam és leesett…

Mostanában rászoktam majdnem a konzervatórium blogra, be is linkelem. Azért nem, mert termékenyek, velem ellentétben, de van pár vicces gondolatuk. Remek kis párbeszéd lett az antifeminista postól is. Ajánlom

Biztos láttátok Ti is a bkv által készített filmecskét. Persze kivétel a nem butapestiek, mert őket nyalvánvalóan nem érdekli. Úgy látom nemcsak a kormányközeli berkekben dolgoznak debilek. De most komolyan ki engedte meg, hogy egy ilyen nyilvánvalóan simlis, csak csúsztatásokból álló kamuvideót felrakjanak az oldalra? Azóta levették, de szerencsére megörökítették más helyen is. Nyilván valaki megint sok pénzt keresett azzal, hogy ezt a szakmailag finoman szólva is kifogásolható film jellegű képződményt elkövesse. De hogy erre a marketinges ember rábólintott, számomra teljesen hihetetlen. Szerintem a fickó partizánkodik. Hülyének tetteti magát (ami lássuk be tökéletesen sikerült), de a cél az ellenállás. Regőczy úr! Sikerült a partizánakció. De nálam lebukott :)

December 5th, 2007

ormányzati negyed

Posted in vihar a biliben by crix

De miért? Kinek a beteg, primitív, csökött agyából pattant ki ez a nyilvánvalóan orbitális baromság? Azért hogy az úgynevezett népképviselet (igen a kedves képviselők, igen ők a népet képviselik: szerintük) kapjon egy szép új modern helyet. Tiszta sor, legyen. Nem tudom minek kell, mert eddig is elvoltak. Az én olvasatomban még mindig túl sokan vannak, nem hogy ormányzati negyedet nem kéne építeni nekik ezeknek, de a léhűtők felét ki kellene rugdalni egy kicsit a versenyszférába. Akkor aranyosan felszabadulna pár épület, amit bármi értelmesre lehetne használni, ahelyett ami. Erre valamelyik kitalálja hogy legyen. De hogy a Nyugati helyén? Ez már annyira blőd, hogy szavakat sem találok rá. Ha bármelyik ötletgazda fejében egy szentjánosbogárnyi értelem pislákolna rájönne, hogy “a politkai elit” sokkal jobban tudna dolgozni,  ha nem a város közepén lenne. De ezeknek ide kell pofátlankodni. Ahogy pedig a csodás magyar építési vállalkozókat ismerem, akkora káosz lesz ott a környéken, hogy ahhoz képest a metróépítés csak egy fing a tornádóban. Gebedjek meg ha bármi értelmeset ki tudok találni azért, hogy miért legyen ott ez a tökéletesen felesleges intézmény. Persze ott van az, hogy ugye minden pályázat szépen átlátható, és nem épül belőle villa itt-ott. Komolyan kidobott pénz, és biztos, hogy valamelyik minket képviselő vagy retyerutyája gazdul tovább belőle. Gondolom nem gondoltak arra, hogy mi lesz ezután a vonaton érkezőkkel. Semmi de semmi javaslatot nem tudtak még tenni ennek feloldására. Persze volt szó rákosborzasztóról, de oda én fogok közlekedést varázsolni? fúúú de dühös vagyok…

December 5th, 2007

hogy miért is nem írok

Posted in bLoggia, szigorúan személyes by crix

beleszaladtam egy-két váratlan helyzetbe…

Igen Cuki szólt, hogy rengeteg időm lenne írni. De most nem épp legkellemesebb szakasza folyik az életemnek. Sem anyagilag, sem emberileg, sem sehogy. Mondhatni szopóágra tett a nagy K betűs élet. Röviden összefoglalom. Munkanélküli lettem. Nem térnék ki miért, mert a volt munkatársaim (akkor még csak munkatársak voltak) “megfenyegettek”, hogy olvassák amit írok, és lehet, hogy nem lennénk egy véleményen.

Meghalt a bátyám. Mindenkinek köszi, Bubu rendes volt, elkísért amikor mentem valamiért a kórházba.

Egyedülálló lettem, erre sem térnék ki részletesen. Mindenesetre, a rajongó hölgyek leveleit várom :D

Ha lesz kedvem még írok… én mint téma, most elheverek, szerencsére még nem az utcán.